<< Vissza a hírekhez

Hamarosan indul az ArtBalaton.hu, a balatoni művészek adatbázisa! (2017.03.07.)

artbalaton@gmail.com e-mailcímen.

Már jelenleg is működik az ArtBalaton Facebook oldala (www.facebook.com/artbalatongaleria), ahol további információk és bemutatkozók találhatóak.

Örvényesen 2017 májusában nyílik meg az ArtBalaton Galéria. Közvetlenül a 71-es út és balatoni kerékpárút mellett, forgalmas helyen. A galéria külső és belső, fedett és nyitott bemutató terekkel rendelkezik. A galéria látogatóit válogatott Balaton-felvidéki borok és kézműves élelmiszerek is várják.

Az ArtBalaton együttműködő partnerei: Balaton-felvidék Neked, RégioTour Egyesület, Millennium Art.

">

Évtizedes hiányt pótol az ArtBalaton.hu létrehozása, hiszen eddig nem létezett olyan adatbázis, amely tartalmazta volna a Balaton körül élő és alkotó művészeket.

A májusban induló www.artbalaton.hu nem csak a balatoni művészek első online adatbázisa lesz, hanem művészettel, művészekkel, művészeti eseményekkel foglalkozó hírportálként is működik majd.

Az ArtBalaton kifejezett célja, hogy a művészek, alkotók „elérhetővé tételével” összekösse a Balatonra látogató turistákat az itt élő, alkotó művészekkel.

Az ArtBalaton olyan összművészeti programok, rendezvények, közösségi megmozdulások szervezését is tervezi, melyek ráirányítják a figyelmet a művészet fontosságára, nevelő és közösségteremtő szerepére.  

Az ArtBalaton.hu adatbázisába kerülés a művészek számára ingyenes. Az adatbázisba kerüléshez az szükséges, hogy a művészek jelezzék szándékukat az artbalaton@gmail.com e-mailcímen.

www.artbalaton.hu nem csak a balatoni művészek első online adatbázisa lesz, hanem művészettel, művészekkel, művészeti eseményekkel foglalkozó hírportálként is működik majd.