Kényes téma

Az ember néha hiába tudja, hogy esetleg nem megfelelő egy-egy általa imádott készülék a munkájához vagy az életviteléhez, elkövet mindent, hogy azt tudja használni, mert szereti. Vagy a kinézet, design, vagy valamilyen funkció, vagy éppen csak a megszokás vezéreli ilyenkor az embert, egy biztos, mindent meg fog tenni azért, hogy meg tudja tartani az általa szeretett készülék vagy dolog használatát. Még akkor is, ha ez többlet feladatot vagy terhet ró rá. Onnan tudom ezt ennyire pontosan, mert én is pont így voltam ezzel.

Nekem ugyanis iphone telefonom van, és amióta az elsőt megvettem imádom. Nem is akarom lecserélni, és most már biztos vagyok benne, hogy nem is fogom soha, de ez nem volt mindig így. A munkám során ugyanis sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy nem igazán tudok figyelni a telefonomra, és sajnos sérül. Legtöbbször persze a kijelző. Többször volt a telefonomon iphone kijelzőcsere, és rájöttem, hogy nem az a megoldás, hogy a telefonomat cserélem le valamilyen strapabíróbb készülékre, hanem hogy keresek egy olyan szerviz csapatot, akik könnyen és gyorsan tudnak nekem segítséget nyújtani egy esetleges sérüléskor, ráadásul minőségi szinten.

Nekem ugyanis számtalanszor volt abból problémám, hogy ahova elvittem a telefonomat javításra, nem hogy nem tudták profi szinten megcsinálni, hanem még nagyobb problémával került vissza hozzám a készülék. Ez pedig nem csak bosszantó volt, hanem veszélyeztette a telefonom használhatóságát, és időt, pénzt vett el tőlem. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy felkutatom a iphone szervíz csapatot budapesten, és kaptam is egy tökéletes ajánlást az iszereles személyében. Nem is kellett csalódnom. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.